Kéz

Tudósítás a budapesti melegolimpiáról

Ma olvastam a hírekben: Budapest ad otthont június végén a melegolimpiának, az idén húszéves Eurogames-nek.

A magyar főváros lesz az első kelet-közép-európai helyszín, a rendezvényt eddig főleg nyugat-európai városokban, többek között Berlinben, Párizsban, Barcelonában rendezték meg.

Szemezgetek az általam elképzelt tudósításokból, hírekből:

Üdvözlöm a kedves nézőket, a melegolimpia első sport eseménye a vasas pályán zajlik, egy fantasztikus futballmérkőzést láthatunk, ha minden jól alakul. Máris érkeznek a játékosok, az olaszok rózsaszín, galléros ingben játszanak, a norvég játékosok pedig citromsárga egyrészes fürdőruhában bukkannak elő a játékos kijáratban. Utánuk érkeznek a játékvezetők, mindhárman félpucéron vannak, alul az olimpia hivatalos piros tangájában.  A bíró máris megszívta a sípot, indulhat a játék.  Megtörtént az első szabálytalanság, az olaszok 9-es játékosa a pálya szélén sír, a partjelző vigasztalja. Ha jól látom annyira megsértődött, hogy már vissza sem jön, cserére kényszerül az olasz csapat. Máris érkezik a pályára Cidáznijo, a játékvezető viszont visszaülteti a kispadra, túlságosan magas a cipője sarka és ez veszélyes lehet.  Megtörtént a cipő csere, folytatódik a mérkőzés. Góóóól! A norvégok a semmiből gólt rúgnak, a csatár boldogan fekszik a földön, hiszen tízen fekszenek rajta, úgy látom a gól már nem is érdekli. Az olaszok középsője kihagyott egy helyzetet és tízezer ember ordítja: Kapd be a.....! Na ennél nincs nagyobb öröm! A mérkőzés véget ért, a norvégok győztek. Nincs harag, a játékosok kezet fognak majd jöhet a gatyacsere.

Köszöntöm a kedves nézőket, egy friss hír: a melegolimpián a jogvédők kicseréltették a távolugró árokban a homokot lisztre, a „homokos lett” a versenyző kifejezések elkerülése érdekében. Máris kapcsoljuk a birkózást.  A  görög versenyző megfésülködik, és a pályára lép, ahol már várja a japán Picipuci. Elindult a mérkőzés,  egymásba kapaszkodik a két versenyző, erősen ölelik egymást, a görög fiú a japánt hátulról kapja el, de Picipuci nem hagyja magát, egyre szorosabban ölelik egy mást.  Mit látok, a görög megcsókolta ellenfelét, és a japán visszacsókol. Mi lesz ebből?  A japán meghatódik és felemeli az egyik lábát, mint a Micsoda nő-ben. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, a japán beleszeretett a görögbe, így ő nyert. Kézen fogva hagyják el a küzdőteret.

A pirszingátadó helyszínét kapcsoljuk, az amerikai himnusz után máris jön a tetováló művész,  és az arany mellbimbó pirszinget be is teszi az első helyezett úszónak. Sajnos pucéron úszásban nem indult magyar versenyző. A magyar,  meleg vízilabdavválogatottat a görögök kiverték, de a magyarok jutottak tovább.

A négyes kajak zárja a melegolimpiát. Négy versenyző egymás mögött ül, nagyon szorosan,  és az együttes mozgásukkal lökik előre a kajakot. A verseny azonnal kezdődik. A rajtbíró már nagyon liheg,  vagyis mindjárt indul a futam. Már mindenki a bírónak szurkol, amikor  végre sikerül a levegőbe lőnie, ezzel elindul a verseny. Hatalmas küzdelemben végül a magyarok lökik be elsőként a kajakot.

Köszönjük a figyelmet! Reméljük sokaknak örömet szereztünk a melegolimpia közvetítésével.



Megosztás

Partnereink