Kéz

Az izzasztó keresztelő

Sziasztok! Emelje fel a kezét, aki volt már keresztelőn? Én már voltam keresztelt és keresztanya is. Azért keresztanya, mert rossz helyen írtam alá a keresztlevelet és a pap már nem variált.

Vasárnap voltam egy keresztelőn, óriási hőség volt. A keresztelőn ott volt a két szülő, a keresztelt gyerek: Alex, a szülők két „régi” gyereke: Márk és Dávid, a keresztanya, a keresztapa és én. Odafelé én vittem a két régit. Beraktuk a gyereküléseket az autóba, majd bele a gyerekeket -nagyon fontos a sorrend, tapasztalatból mondom-, majd elindultunk. Köröznöm kellett velük a városban, amíg a szülők elkészültek. Halk zene, nyugodt suttogás, és óránként cumiztatás, pont ahogyan régen csajoztam. Elindultam velük, de sajnos sírtak. Bár 40 fok volt, bekapcsoltam a fűtést, hátha elájulnak. De ezek a gyerekek nagyon szívósak és nagyon elevenek, vagyis inkább zsiványok. A kisebbik kb. egy hete lett szobatiszta, a szoftvere már rendben van, vagyis ő már mindig a wc-be szeretne, de a hardver még néha kezelhetetlen… egy szónak is száz a vége, még néha bepisil vagy/és bekakál. A nagyobbik nagyon huncut, amikor az anyukája a kicsivel volt állapotos, megkérdezte, hogy miért ilyen kövér a hasa. Persze jött a válasz, hogy nem kövér csak benne van a kistestvére, de a gyerek tovább kérdezett: és a fenekedben mi van? Mondjuk múltkor a buszon hangosan felszólította az édesanyját, hogy mesélje el az „ott ahol a kurta farkú malac kúrt” kezdetű mesét… most már autóval járnak óvodába.

Végül mindenki odaért a templomba. Bementünk, majd rám bízták a két fényképezőt, a videokamerát és a két gyereket, akik ráadásul a meleg miatt még rosszabbak lettek. Úgy éreztem, hogy valamivel nagyobb féltéssel adták oda az elektronikai cuccokat. Elkezdődött a szertartás, a két gyereket leültettem az első sorba, gondoltam, hogy a szentképek, szobrok lekötik őket egy darabig. Felállítottam a kamera állványt és a keresztelő akciódúsabb jeleneteinek helyszínére állítottam a fókuszt. Ezzel minden rendben is lett volna, de a kameráról elfelejtkeztem, úgyhogy véletlenül szinte az egész keresztelő alatt előtte álltam, ami így a csíkos ingem hátát vette, na meg a végén a papot, ahogy szitkozódva jön vissza a templomba, hogy végre elmentünk, majd felkapja a kamerát és a templomkert kapujáig fut vele, ahol nyájas mosollyal átadja. A lényeg: hangban már megvolt a keresztelő, én végig fotóztam felváltva a két géppel, az egyik sajnos nem lett valami jó, mert azt egy picit elnyomkodtam, és véletlenül 47 db egy másodperces videót készítettem. A másik viszont jól szuperált, ott már csak az én szaktudásomra volt szükség, de sajnos sok volt a zavaró tényező. Láttam a keresztelő aktív résztvevőin, hogy szemeikkel utasításokat adnak, honnan fényképezzem őket és mikor, közben odaszaladt a nagyobbik gyerek, hogy neki bizony kakálni kell és azonnal. Mondtam, hogy itt nincs wc, várjon egy kicsit, de szólt, hogy nem tud várni. Én inkább belefeledkeztem a fotózásba, mint gyári munkás az alkoholba, hiszen a problémát nem tudtam megoldani, de mire felnéztem már a kisebbik fiú vezette be Márkot a gyóntatófülkébe, hogy „van itt wc, gyere, gyere!!”. Futás! Otthagytam a szertartást, nagy nehezen visszahúztam a gyerek gatyáját, és elmondtam, hogy ez nem wc, majd futás vissza az oltárhoz. Ott már a szülők mit sem sejtve kérdezték, hogy hol voltam most kenték be a gyereket valami olajjal, gyorsan elkezdtem kattintgatni. Ekkor jött a nagyobbik fiú megint, hogy a kicsi elkívánta és bekakált. Az a csúnya hardver, szerencsére elég vastag a gála nadrág, mármint az ünneplő, úgyhogy látszani még nem látszott, de a templom utolsó harmadában már érződött. Úgy láttam jónak, hogy most már nem ültetem le őket. Szóltam a szülőknek, hogy jó lenne, ha sötétedés előtt hazaérnénk, gondolván itt a gyerek világos nadrágjára, de nem vették a lapot, csak idegesen rángatózott a fejük, hogy miért nem fotózok. Úgy voltam vele, hogy történjen bármi, a vízzel lelocsolást mindenképpen lefotózom. Bőszen készítettem a képeket, amikor a templom végéből pénzcsörgést hallottam, és hogy a nagyobbik kiabál, Dávid a pénzzel játszik. Úristen, ez a persely lesz! Futás hátra, a 2,5 éves kisgyerek önkívületi állapotban próbálja a zsebébe tömni az aprópénzt. A persely szétszedve hevert a földön, annyi volt a szerencse, hogy annyi pénzt markolt fel a gyerek, hogy nem fért a keze bele a zsebébe. El akartam tőle venni, de elkezdett sikítani, hogy azt ő találta, az az ő pénze. Nagy nehezen az ujjait egyesével kifeszítve sikerült a pénzt visszaszereznem, és betennem perselybe, majd visszaépítettem a falba. Fogtam a két gyereket, a kisebbiket jól eltartva magamtól. Mire visszaértünk már készült a csoportkép, amihez én is beálltam, hiszen a pap csinálta, hogy legyen olyan is, amin mindenki rajta van. A gyóntatószék és a persely megmenekült, végül is egyetlen nadrág esett áldozatul.

Otthon meghallgattuk a videófelvételt, és megnéztük a160 fényképet. Akkor keseredtem el amikor a lányok azt mondták, hogy egy jó kép lett! AMIT A PAP CSINÁLT!

Dicsértessék!



Megosztás

Partnereink